nyomasztó kínlódás.

Én úgy elfonnyadtam. Kanadai vonatbaleset, lezuhanó repülő, Izolda tragédiája, és hasonló hervasztó dolgok ömlenek a médiából, s az én porcelán lelkem ezt megérzi. Több mint háromezren olvasták az Izoldáról szóló megemlékezésemet, s még mindig megy körbe. Hervasztó, hogy így tettem szert kisebb ismertségre. (Az újonnan feliratkozott hűségeseimnek, ezúton is köszönöm a bizalmat.)

Megtelt az égbolt felhővel, a lombos fák remegnek az ablak előtt, húsz fok van, s hideg már a fürdőruha házi öltözéknek, erre fogom mai lehangoltságomat. Tíz óra van még csak, de én már megreggeliztettem KicsiPáromat, s magamat, mosogattam, kimostam, teregettem, megágyaztam, hervadozó virágomat megöntöztem, megsimogattam, két albumot végighallgattam, Reisz András műsorát a Balaton parton megnéztem. Már nem tudom, mit kezdjek magammal, lesem az e-maileket, lesem a telefont, jöjjön az a behívás interjúra, jöjjön a délután, jöjjön haza a pasasom, nélküle most minden nyom.

Akkora könyvet választott nekem a polcról, hogy el leszek vele legalább egy hétig, így most Lisey történetével foglalom el magam, s lefullasztom másfél agysejtemet az angol verziójával.